Ha van olyan, hogy egy nap úgy kaki, ahogy elkezdődik, akkor a mai hűen tükrözte ezt az állapotot. Ha röviden akarnám vázolni, akkor a jól begyakorolt "bekezdés, tárgyalás, befejezés" részeket egy hárombetűs szóval tudnám kifejezni, az utóirat pedig ezt lenne: most dőlt el a teraszon a hónapok óta kint álló, leszerelt ablakredőny... Nevetni tudnék, ha befeszült arcizmaim engednék, de neeem, ez már nem az a kategória, szeretnék túl lenni rajtad, de nagyon,  te ocsmány kedd!
Azt mondják, jobb, ha az ember kibeszéli magából a gondjait, de most legyen az, hogy úgy is meg teszi, ha kiírja magából.Szóval a mai nap:
Elsőnek az ébredést tudnám az illatozó jelzővel illetni, az új ébredési taktika ugyanis nem vált be, melyet egy következő rossz döntés követett. A reggeli főzést ugyanis nem nekem találták ki, mert máskülönben nem futott volna ki a tej a lábasból, hogy utána még oda is kozmáljon a maradék, vacsorára szánt tejberizs. Tűzhelytakarítás közben Nórával -félve a már jól ismert reakciójától- közölni a rosszhírt, nincs meg a raktárkulcs, nem tudunk biciklivel menni az oviba. Tréning le, farmert és smink fel, de a farmer szorít, átvenni a másikat, Nóra közben csendesen, de annál hitelesebben adja ki  a figyelmeztetést, hogy mivel ő már kész van, miattam fogunk elkésni. Ilyenkor minden megváltozik, sokkal jobban érzem magam a megvilágosodás hatására, már csak 200 a pulzusom. Fenébe a kardioval, elég egy jól elcseszett reggel!!! Beülünk a kocsiba, Nóra szokás szezrint kéri, hogy hadd húzza le  teljesen az ablakot, de már szinte nem is hallom, mit kér, rábólintok, csinálj ami jól esik, csak érjünk már be az oviba. Kapkodás ezerrel, de a végére egy percet engedek magamnak a kocsiban egyedül, csendben, nehogy a munkahely felé vezető úton azt se vegyem észre, ha  átmegyek a piroson, vagy egy gyalogoson a zebrán. Mert bevallom, az elcseszett reggeleket követően nem nagyon bízom meg még saját magamban sem...
Délután játszótereztünk Petráékkal és Fruzsiékkal, majd otthon Zalán egy angol ötössel és egy nyelvtan egyessel várt. Pumpa fel, mégpedig azért, mert közölte hogy ő ugyan nem tanult másnapra. Egy kis esti veszekedés, hogy kerek legyen a nap, így meglesz az ok, amiért nem nagyon kell apával egymáshoz szólunk legalább ezen a héten.

Büntetés: 1 hétig nincs média!!!

A tél utolsó hétvégéje

Ez a két nap - bár mindannyian máshol töltöttük - mégis remekül telt el. A legizgalmasabbnak Zalán programja bizonyult, ugyanis most először utazott el "ottalvós" kirándulásra. Andi néni, a magyar tanárnő iskolai szintű kirándulást szervezett, amire Zalán lelkesen készült, és a befizetendő pénz első részletét a saját zsebpénzéből intézte. Utólag persze felhívta figyelmemet a feledékenységem miatt felmerült hiányosságra, de én nemes egyszerűséggel megsimogattam a buksiját, (miközben természetesen majd szétvetett a büszkeség és a demencia miatti kétségbeesés kettőssége): látod kisfiam, ilyenekre is oda kell majd figyelned felnőtt korodban.
Nóri egy amerikai család porontyainak társaságába cseppent Luca jóvoltából, ahol remekül szórakozott azon, hogy azok a gyerekek tök furán beszélnek, de néha úgy is tudnak mint ő maga. Ja, és képzeljem, hogy mondták többször is hogy jesz és nó. A vasárnapi pilisi kirándulás mamáékkal és Lucáékkal tette kerekké a hétvégét.
Én a legmagasabb fokozatú semmitcsinálás művészetét gyakoroltam (na erős túlzással, csendben megjegyzem, hogy azért valahogy kitakarítódott az egész alsó konyhaszekrény...), apa meg valahol landroverezett.
Vasárnap díszbe öltöztettem a szívem, alig vártam, hogy újra zsibongjon a lakás a mindennapok megszokott zűrzavarától, de talán megbocsájtható, ha bevallom, jól esett kicsit "unatkozni":)

Indulás Mohácsra!

Pilisi kiránduló